Spin for free BNB!

Március 1-én vadiúj staking oldal indul Stellar Crystal néven, a Cardano hálózaton. Több hasonló programban is részt veszek évek óta, mert ezek a projektek általában hosszan fenntartható tervekkel rendelkeznek. Itt sincs másként, mert az éves 73%-os APR nem számít kiemelkedőnek, mégis pont ez az egyik jel arra, hogy sokáig működhet a projekt. A másik, hogy az admin (Francy Junger) évek óta menedzseli a CrystClearFunds és a CrystalStaking programot- szintén hasonló megtérüléssel, és úgy tűnik ért hozzá. Mindkettőben van fiókom, bár a CrystalClearFundból kiszálltam 2,5 év után, a Crystal Staking fiókom most is folyamatosan termel, szintén legalább két éve.

StellarCrystal

Visszatérve a Stellar Crystal-ra háromféle staking terv van, amiknek a neve planet: INDY Planet, WRT Planet és MIN Planet. Az első terv az, amit el fogok indítani, mert ott egy év alatt 73.2% profit várható. Ha ezt visszaosztjuk 12-vel, akkor megkapjuk, hogy havi szinten 6% a profit. Ez nem egy elszállt terv, sőt. A pénz nincs lekötve, bármikor az egész felvehető, de három nap várakozás van amikor kivesszük a stakingből a pénzt. Utána lehet kivonni az egyenlegről. A WRT 49.5%-ot míg a MIN 37.2%-ot fial egy év leforgása alatt.
Minden 10 percben megtörténik a reward jóváírása, így látványosan növekszik az egyenleg. A HARVEST gomb segítségével lehet időnként betakarítani az összegyűlt érméket. A + és – gombbal pedig hozzá lehet adni, vissza lehet forgatni vagy ki lehet venni a stakeből a kriptót. Minimálisan 5$ értékűnek kell lenni az egyenlegen, és ADA, BTC, LTC, BNB (BEP2) vagy TRX coinban lehet kivonni.

A terveket ADA, BTC, LTC, ETH vagy TRX coinnal lehet elindítani, de az elszámolás az INDY Planetnél az INDY tokenben történik. Itt azért el kell mondani, hogy az árfolyamkockázat benne van a pakliban, ahogyan az a charton is látszik. Az INDY token jelenleg csak swap oldalakon adható/vehető, viszont ha belistázza néhány tőzsde, akkor egészen biztosan emelkedni fog az értéke.
Katt ide a regihez!


A Netinvestportal nem foglalkozik befektetési tanácsadással, nem végez ügynöki tevékenységet, csak felhasználói tapasztalatokat oszt meg! A fenti cikk egy projekt szubjektív szemszögből készült elemzése, ezért nem minősül sem reklámnak, sem pénzügyi ajánlattételnek, sem vásárlásra történő felhívásnak!
Csak annyi pénzt kockáztass, ami nem veszélyezteti a megélhetésedet és amit nem sajnálnál, ha elvesztenéd!

Translate »